Stoppos históriák határon innen és túl

Hát közkívánatra egy újabb bejegyzés, legújabb nagy kalandunkról, egyenlőre azt hiszem, ez csak az én beszámolóm, de négyen voltunk, s talán várható a többieké is. Ékezetmentes, mert angol billentyűzettel írtam, nem csalás és nem ámítás!;)  képek itt.

Hat itt volnank Manchesterben, hetfon indultunk stoppal Pestrol, s harom nap alatt kiertunk, ami azt hiszem, nem rossz teljesitmeny. Negyen vagyunk, kettesevel, Gabssy meg en, s Juli meg Aron. Julcsi szegeny elegge sokkolodottt, mikor meglatta, mennyien vagyunk, de aztan tultette magat rajta (nem mondtuk ugyanis, hanyan vagyunk).
Az volt a legvicceseb, hogy vegig parhuzamosan haladtunk, Heidelberg mellett egyutt aludtunk, aztan Doverben az a ficko vett fel minket, aki Juliekat hozta Aachenbol, s elvittt London melle, majd Oxford melle szinten szinte egyszerre erkeztunk, s ejszakaztunk a fotelekben a Service Station-ben. Amugy alapvetoen nagyon vigyaztak rank fontrol, mert a legremenytelenebb helyzetben is mindig volt valaki, aki segitett, s a hoviharokat is mindig kocsibol neztuk.
Ugy kezdodott, hogy Budapesten egy Heidelbergig meno, nemetorszagban dolgozo roman fazon vett fol, aki fel is ajanlotta, hogy aludjunk nala, s ossze is szedte Aronekat, akiket szinten addig vittek. aztan masnap, kedden egy nagyon fiatal fiu vitt el Hollandiaba, Arnhemig, szegeny azt se tudta, merre van Magyarorszag, meg kavargott velunk sokat, de nagyon jofej volt. Ott rank sotetedett, s mar-mar feladtuk, s arra keszultunk, hogy a talponallo benzinkutban ejszakazunk, mikor egyszerre bejott egy ficko, meglatta a GB tablat az asztalon, se szo- se beszed odajott, mondta, varjunk, egz perc mulva elvisz minket valameddig. Folyekonyan hadart angolul, pedig allitolag sose tanulta; vidam flamand fiu volt, szidta a gyarakat meg a sok autopalyat meg a husokat, engem tisztara Roberto Benignire emlekeztetett.
Aztan a Holland-belga hataron acsorogtunk, mig ket fura alak elvitt minket majdnem Gentig (Sint Niklaas), ahol szemerkelo esoben mar majdnem megint foladtuk, mikor (ez volt ugy ejjel fel egy fele) megallt egy francia ficak, aki egy kukkot nem tudott angolul, mi meg ugye franciaul nem, de elvitt egy Bethune nevu francia kisvarosba, ahol a vasutallomason rakott ki. O erdekes alak volt, egyik cigit a masik utan sodorta, a sebesseg es a kilometermutato nem mutatott semmit, s mondta, hogy nem akar rendorokkel talalkozni, mert dohanyt szallit hatul...
A vasutallomas persze zarva volt, raadasul a palyarol is letertunk, hat egy szembeni szalloda felig nyitott elotereben csoveztunk egy kicsit. Aztan rajottunk, hogy kozel vagyunk a Calais fele vezeto autopalyahoz; igy hajnalban kialltunk, s egyre kijjebb gyalogoltunk a varosbol. Onnan ket stoppal delre Calaisba ertunk- hja, idoigenyes muvelet a stoppolas, erre hamar rajottunk, hisz volt, hogy harom-negy orat alltunk akar esoben is.
Calaisban kompra szalltunk, s en teljesen megmamorosodtam, hogy igazi tengeren vagyok, egy hajon, a fedelzeten rohangaltam osszevissza, ugy elveztem, annak ellenere, hogy nem volt vihar, emikor bizonyara meg izgalmasabb lett volna :)
Doverben pedig volt az, hogy kialtunk jo sok gyaloglas utan, s kiallt meg nekunk? Hat a z a nemet figura, aki Juliekat megaltatta Brusszelben, s athozta oket; hat boldogok voltunk, elhihetitek. O kirakott London mellett egy klafa pihenonel kb delutan haromkor, a baj csak az volt, hogy senki nem allt meg, aki megis, az del fele ment, mert, mint kiderult, aki eszaknak ment, az keletrol kerulte meg Londont. Akkor mar nagyon almosak is voltunk, mert mi alig aludtunk elozo ejjel, max a francia csempesz kocsijaban, de szerencsere a mellettunk levo kavezoban nagyon rendesek voltak, adtak forro vizet, hagytak aludni kicsit, meg mielott elmentunk, adtak suttyomban nehany szendvicset is, nyilvan a lejaroban levok kozul, de akkor is. Aztan ejjel tizenegy korul Aronek megprobalkoztak a benzinkuttal, s hamar elvittek oket, mire mi is kimentunk, s csodak csodaja, az elso kocsi elvitt minket Oxfordig, egy igazi angol urimber, gyonyoruen beszelt, s eredetileg egy londoni repterre ment, de nagyon rendes volt meselte, az o ifjukoraban meg divat volt Angliaban a stoppolas, csak valahogy elkezdtek felni az emberek vagy valami. Oxfordban tehat ismet talakoztunk, aludtunk, s onnan minket mar egyenes fuvarral hoztak be Manchester kulvarosaba, igaz, harom ora acsorgas es kerdezoskodes utan; az a fiko volt az elso angol, aki folvett minket, ugy, hogy kerdezni se kellett- szoval csutortok egyre-kettore itt voltunk.
Hihetetlen harom nap volt ez, neha teljesen osszemosodik, mikor hol voltunk, neha nagyon remenytelen volt, de hala a sok ertunk mondott imaknak, mindig akadt valaki jofej ember, aki elvitt valameddig, es segitett, amennyit tudott.