2009. május 24., vasárnap

Kalandok a volánnál

Üdvözlet a blog használóinak!

Elég rég jelentkeztem, s e bejegyzésemmel épp azt szeretném közölni, hogy a továbbiakban sem valószínű a túl nagy aktivitás részemről: idén február óta a Tisza Volán alkalmazásában állok, így jórészt ingyen utazom belföldön. Ez jelentősen lecsökkenti stoppos aktivitásomat. :-)

Azért bízom benne, hogy bloggertársaim pótolják  mulsztásomat, s rengeteg kalanddal halmozzák el a mélyen tisztelt olvasót (bár az eddigiek alapján ez csak hiú remény - igaz, azt is tudjuk, hogy a remény hal meg utoljára, meg a sejtszintű enzimműködés).

Kommentek

Eddig 1 komment érkezett

  • #1 - Ahimsa (Válasz erre):
    2009. 05. 27. 19:08

    Kár érte. Épp most találtam meg a blogod...
    Egy időben én magam is rengeteget stoppoltam. Öt évig voltam diák Mátrafüreden és minden pénteken kiálltam Gyöngyösre hazafelé Budapestre.
    Persze, másfelé is jártam. Főleg a határon belül, de eljutottam Zürichbe és Párizsba is.
    Egyszer épp Baja felé mentem nyáron, rekkenő hőségben. Majd' megfulladtam már az aszfalton Kalocsánál, mikor megállt mellettem egy motoros :-) Rám adta a tartalék sisakot, és vitt vagy 25 kilométert. Legalább kiszellőztem kicsit.
    Ma már sajnos kevesebb az időm, és szerencsére több a feleségem, ezért nem stoppolok, de szívesen emlékszem a "régi szép idők"-re.


Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.