Stoppos históriák határon innen és túl

Cirka egy óra alatt jutottam el a Veszprémi körgyűrűtől Tapolcára. Elsőnek egy kanyarodó nő és egy idősebb férfi vett föl, s Nemesvámosig vittek. Ott sem kellett sokáig várni, egy csigás hajú fiú vitt el Nagyvázsonyig, aki szőlészetet-borászatot tanul, és beáll majd a családi vállalkozásba, mondta, hogy itt a Balaton-felvidéken sokkal jobban érzi magát, mint Pesten. Nagyvázsony végén egy ősz hajú, ámde a tarkójánál furcsa farkincájú ember vett föl, aki Taliándörögdre ment a gyerekeihez, és huszonévesekhez illő zenét hallgatott. Kapolcson a buszmegállóban álló bácsik jóindulatúan figyelmeztettek, hogy nemsokára jön a busz, fölösleges stoppolnom, és lehet, hogy ők akadályozzák a felvételemet azzal, hogy közel állnak. Mikor odébb mentek, tényleg csakhamar megállt valaki, bár nem biztos, hogy volt összefüggés. Egy molnárcsaládból származó idősebb úr vett föl, mint kiderült, én pedig felvettem a folyton kérdező érdeklődő kiskamasz-álarcot, és kifaggattam a búza őrlésének minden csínjáról, míg bevitt Tapolca központjába.

Soha könnyebb és szórakoztatóbb utat! :)

Szombat reggel indultam Pozsonyba Szegedről, az első kocsi egy iránytaxi volt, ami a nagymamámat vitte Pestre. Nagy nehezen, de azért sikerült meggyőznöm őket, hogy rakjanak ki az M0-ás felhajtójánál.

Csakhamar megállt egy francia fazon, aki Romániában volt nyaralni, mert ugye ott olcsóbban ki lehet jönni, mint Strasbourgban. Valamit még valami nőkről is mesélt, akiket előbb meg kell találni a vakáció előtt, de azt inkább nem firtattam. Legalább négyféle kütyü volt az autójában, gps, műholdas miszmász, nagy büszkén magyarázta őket. Térkép persze nuku. Mikor pedig megkérdeztem, hogy tetszett neki az, amit Magyarországból látott, azt mondta, minden város egyforma, de különösen a szovjet utódállamok, és nem érdekli túlságosan. Legalább őszinte volt. Egyébként kellemes tingli-tangli francia és amerikai zenét hallgatott, persze kormányról állíthatósat, és megkért, írjak le neki hasonló jellegű magyar zenét. Megadtam neki az Illést meg Koncz Zsuzsát, teljék benne kedve. Valami oknál fogva nem rakott ki a hegyeshalmi elágazásnál, hanem átvitt az osztrák határon, és kirakott egy szerinte irányba menő, valójában irdatlaul kihalt úton, negyven fok árnyék nélkül, és két tanácstalan autó is megállt tőlem kérdezősködni, hogy hol van a rockfesztivál.

Szerencsére egy Ausztriába sörért járó magyar fazon nemsokára fölvett, s elvitt a Pozsony felé vezető autópálya felhajtójáig. Ott egy nagyon kedves érsekújvári szlovák fiatalember vett föl, aki azonban nagyon jól beszélt magyarul, és szemmel láthatóan semmi ellenérzése nem volt, rögtön magyarul szólalt meg meg minden.

Rajkánál aztán gyalogoltam néhány kilométert (szintén negyven fok), míg a határpületeken éppen túlérve megállt egy szlovák pár, akik ugyan csak annyit értettek, hogy Bratislava, de becsületesen elvittek, kiraktak Pozsonyban, és széles karmozdulattal megmutatták, merre van a központ. Összesen nagyjából öt óra volt. A meleget nem kalkuláltam bele, de határozottan jobban örültem neki, mint ha bőrig áztam volna. :)

Másnap visszafelé meg már busszal jöttem, mert mind Pozsonyból, mind Budapestről nehéz kibumlizni valami normális stoppolóhelyig. De azért jó volt így is. :)