Stoppos históriák határon innen és túl

Az időjárásról: odafele kánikula, visszafele erős szél. Szeretem ezeket az időjárásokat, még ha stoppoláshoz távolról sem is a legideálisabbak :)

Veszprém - Tótvázsony: egy sírásó, akinek a ralizás a hobbija. Az adott kocsiban ültem, nem voltam benne biztos, hogy elvisz még néhány kilométert.

Tótvázsony - Tapolca: egy T-ról Vp-be ingázó, épp a 24 órás szolgálatáról hazaigyekvő katona, akit még gyógyított a nagyapám. Egész jól el lehetett vele beszélgetni a világ dolgairól.

Tapolca - a semmi közepe: egy kövér úr, aki elmesélte legutóbbi élményét, mikor egy lányt vett föl, de az nem az volt, akinek látszott. Elfelejtettem a falu nevét, ahova ment, egy madáréhoz hasonlított, és humuszgyár volt benne. Ja igen, Billege. A térképen nem találtam. Egy félórát gyalogoltam, míg kiértem a 84-esre, ott mégiscsak nagyobb az esély.

A következő egy vidám majdnem fiatalember volt, aki dísznövényekkel kereskedett, s felajánlotta, hogy elvisz Zalaegerszegre, majd visszahoz, ha kívánom, esetleg ha ősszel van kedvem vele dolgozni egy hétre, csak keressem bátran. Lassan füzetet kéne vezetnem az ilyen telefonszámokkal.

Vonyarctól Füredig, öt nappal később: egy kajak-kenugyáros ember, aki leplezetlenül örült a társaságomnak, nemcsak az álmossága miatt, és meg is hívott ebédelni (délután hatkor) Füreden, de csak egy fagyit kértem.

Csopaki elágazó - Veszprém: egy középkorú úr, és három, az unokahúgának tűnő rózsaszín lány. Valószínűleg volt az első, aki biztos hogy nem társaságra vágyott, hanem tényleg segíteni akart, mert már nagy szél volt.

Édesanyám is regélt már róla, s akkor se értettem pontosan, de azért jó ötletnek tűnik... Itt foglalkoznak vele.