Stoppos históriák határon innen és túl

Ott kezdődött, hogy busszal utaztam volna, de hiába rohangáltam a Népligetben másfél órán át, gyergyói busz sehol. Végül egy kolozsvári kisbusz elvitt, azt mondta, lehet, hogy késik, s elvisz bárhova Kolozsváron. Nem is aggódtam, csak akkor, mikor öt helyett már háromkor ott voltunk - éjszaka ugye gyorsan halad az ember. Hanem kedves fickó volt a sofőr, beültetett hatodiknak egy, néhány utast Nagyenyedre vivő román kocsiba, úgyhogy elvittek Tordáig félfenéken. Ott egy magyarul beszélő taxisofőr megmutatta, hogy merre van Marosvásárhely felé, s ott éppen pirkadni kezdett (fél hat körül), mikor macskaszemmel a karomon kiálltam az egyetlen MOL-kút kihajtójánál (szerintem nagyjából az a fénycsík látszott belőlem).

Egy román kamionos vett föl, akivel ugyan nem volt közös nyelvünk, de azért elég jól elkommunikáltunk, az ember ha kívülről hallgatnál vagy látná az ilyen beszélgetéseket, azt hiszem, a hasát fogná nevettében. Reggel nyolc körül, mire épp rendesen elaludtam volna, kirakott Szászrégen innenső felén, s fizetni sem engedett. Úgyhogy átgyalogoltam a városon, miután rájöttem, hogy bár ott is lehet stoppolni, de kicsi a valószínűsége, hogy arra mennek a megállók, amerre én szeretnék (két kamion és egy kocsi állt meg, de egy se volt nyerő irány szempontjából).

Aztán kiálltam, de nem teljesen jó helyen, néhány száz méterre a főúttól (de a kanyartól nem láttam, s elfáradtam), úgyhogy kicsit többet vártam, de felvett egy ránézésre ötven éves kocsinak tűnő kisteherautó, a sofőrről csakhamar kiderült, hogy magyar, s míg a sima úton kirázott a kocsi, kifejtette kedvesen határozott véleményét a világról; s Maroshévíztől nagyjából tizenöt km-re kirakott egy faluszél/kamionos pihenő/nagy semmi környékén. Az ott tanyázó moldován kamionok két sofőrje odajött kedvesen beszélgetni, s nem zavarta őket, hogy nem tudok románul, addig kérdezték és mutogatták, míg megértettem, hogy éppen mit akarnak kérdezni. Mondták, hogy ne aggódjak, majd ők leintik a kamionokat, s szereznek nekem stoppot. Mire a helyi rendőr is odajött beszélgetni, nagyjából az ötödik leintett kamionnál, addigra ők is meggyőzték a sofőrt, hogy vigyen el, a kedves fickó, aki tárgyalt, még azt is közölte a sofőrrel, milyen nyelveken beszélek. Még a rendőr is integetett, ilyen is van! :)

Csakhamar kiderült, hogy ez a negyventonnás kamionos is magyar, s bár csak Szárhegyig ment eredetileg, nagyon rendes volt, és elvitt Gyergyószentmiklósig, és megmondta, hogyan találok oda az iskolához; még azt is meg tudtam írni az engem váróknak, hogy mikorra érek oda, és lőn. Reggel nyolc helyett délre érkeztem meg, de nagyságrendekkel érdekesebb utazás volt, és nagyon hálás vagyok a Gondviselésnek meg a jófej sofőröknek. :)

Szeged, Cora. Egy kisbuszt vezető, Robin Williamsre rendkívül hasonlító sofőr vett föl, s árkon-bokron - úgy értem, Kmétnél letért a pályáról Solt felé - elvitt Fehérvárig. Nem volt mindig közös témánk, de azért alapvetően jó fejnek tartottuk egymást. Fehérvárnál egy buszmegállónál folytattam, de nem kellett sokáig elviselnem a buszra várók méregető pillantásait, egy kamion egy percen belül megállt, s elvitt Veszprémig. Érdekes, kamionból sokkal kisebb távnak tűnik minden. A sofőr kedves ember volt, kérésemre bevallotta, hogy este tíz óta vezet (délután négy felé járt az idő). Rendben, mondtam, beszélgessünk... :) Igen, kilencvenes tempóval számolva a táv három és fél óra. Nem számítva a kiállási időket, de az általában nem sok.

A következő körben Bükről mentem Veszprémbe. Az unokanővérem kivitt Kb Hegyfaluig, a 84-esre. Először egy kedves nagypapa vett föl, aki a Sárvári elkerülőnél rakott ki, s nagyon kedves volt. Aztán egy kissé szótlan, rádiót kizárólag Kossuthot hallgató úr vitt el a nyolcasig, akiről kiderült, hogy informatikus, s hogy szerinte minden fiatal idealista, aztán elmúlik. Mondtam, hogy az én idealizmusomból nyolcvan éves koromig fog maradni. A 8-as és a 84-es kereszteződésében ismét egy kamion vett föl, s Veszprémig vitt; egy mátészalkai görög katolikus, bevallottan kissé magánakvaló ember, titkos terveket dédelgető, de szabadalmaztatásra nincs pénze, így nem árulja el senkinek. Hát ilyen kedves emberekkel utazom én villámgyorsan és cseppet sem unalmasan.

Vasárnap fél tízkor álltam ki Békéscsaba határában egy körforgalomnál, ahol csakhamar felvett egy nyugdíjaskorú házaspár, mint utólag megvallották, "rendesnek nézett ki". Hát igen, szerencsém van, hogy nem olyan csimbókos a hajam, mint az öcsémnek... jól elbeszélgettünk az utazásról, s mindenféléről Orosházáig.

Ott az elkerülő körforgalmánál szintén hamar felvett egy kilencszemélyes opel, benne négy hallgatag férfival, akik mögé beültem, és kellemesen bambultam ki a fejemből. A szegedi Tesco-nál raktak ki, ahol az unokafivérembe és a családjába botlottam - véletlenek márpedig nincsenek.

Csak úgy egy kicsit statisztikásan:

kb két óra alatt

öt kocsival

ebből kettő férfi, az egyik két gyerekkel

három nő: egy egyedül, egy a párjával, egy öt gyerekkel (ebből nagyrésze saját)

rokon lélek: kettő: az egyedüli és a családos nő

átlag várakozás: nyolc perc

gyorsabban felvesznek, ha telefonálok, persze ez lehet összefüggés nélkül is.