Stoppos históriák határon innen és túl

12 órás stoppolás volt: Ternitzben fölvett egy török fodrász a szomszéd faluból, és Neunkirchen helyett elvit Wiener Neustadtig, a vasútállomásra. Közben elkérte a számom, én meg azt mondtam, nincs telefonom, és imádkoztam, hogy ne szólaljon meg a zsebemben. De ő még egész istenes volt.

Bécsújhelyen volt egy órám a vonatig, körbenéztem a városban, és nagyon-nagyon tetszett. Láttam medvét, 13. és 14. századi zsidó sírköveket, gyümölcspiacot és tüneményes utcákat és házakat. Sopronban folytattam a stoppolást, de valamiért csak sokáig vettek föl. Egy fickó megállt, azt mondta, Miskolcra megy, de csak indulás után derült ki, hogy igen: holnap. Most csak a szomszéd faluig. Ott egy kamion állt meg, aki Szombathelyre ment, de végül kiókumláltuk térképen, hogy jobban járok, ha Kópházánál Győr felé megyek.

Ott egy kisteherautó állt meg, jó fej volt, beszélgettünk, hogy milyen az utat járni folyamatosan. Győrnél rakott ki, az M1-esre vezető felhajtónál, ahol már igencsak melegem lett. Csakhamar megállt egy kamion, aki azt mondta, elvisz Pestig, ha nem bánok egy kis kitérőt, mert a Chio-nál  be kell pakolnia, de lehet, hogy leszervez egy fuvart nekem Szegedre. Egye kánya, mondom, hát menjünk kamionnal. Csakhogy sajnos nem sikerült időben fuvart szereznie, úgyhogy az M1-es végénél végül kiálltam stoppolni, de akkor már elég késő volt. Meg szerencsére úriember volt, ha kissé szókimondó is, de hát nem volt semmi bepillantani a kamionosok világába - kicsit nagyon más, mint az egyetem. (bizonyos tekintetben legalábbis)

Már épp kétségbeestem volna, mikor egy nagypapa-jellegű kamionos megállt, és elvitt a következő benzinkútig, ahol félig az M0-on stoppoltam tovább. Egy kamion megállt, először azt hittem, román, majd, hogy török, de végül kiderült, hogy kurd. A kommunikációnk nagyon érdekes volt, ő kurdul (vagy törökül) beszélt hozzám, én meg próbáltam megérteni...de adott dinnyét, olajbogyót, és sajtot, ez volt az uzsonnája, gondolom. Időbe telt, míg kiderült, hogy Szegedre megy ugyan, de csak holnap, mert Kecskemétnél megalszik. Ott egy török kamionos vendéglőnél körbekérdezett, hogy ki megy Szegedre, de már nagyon meguntam, hogy egy helyben vagyok, pedig rendesek voltak, meg is vacsoráztattak volna, ha éhes lettem volna (és ráértem volna), úgyhogy a vendéglős figyelmeztetése ellenére kimentem a pályafelhajtóra, ahol nagyjából ki sem álltam rendesen, megállt egy kamion, aki - mit ad Isten - szintén kurd volt.

Ő már egy kicsit céltudatosabb volt, több nemzetközi szóval kommunikált, még a számokat is megtanította nekem kurdul. Ezúttal a számom elkérésekor azt füllentettem, hogy a telefon nem az enyém. Szerencsére azt is sikerült határozottan közölnöm vele, hogy mit nem szeretnék. Nem tartom magam túl dekoratívnak, azonban még ez is rejthet veszélyeket magában. Mint megtudtam a győri kamionostól, a kamionosok kötelességüknek érzik, hogy minden szép lánnyal kikezdjenek, legfeljebb nem jön be. De mint eddig mindig, most is mázlim volt, és alapvetően mindenki jó fej volt. Ez az utolsó fickó virágokat szállított, és mikor kiszálltam Szegednél, a kezembe nyomott egy korallvirágot. Ja, és szinte mindegyik megkérdezte, van-e barátom. Erre pedig nyilvánvalóan csak egy válasz létezik: van.

A kettős körforgalomhoz meg értem jöttek, szerencsére, mert már teljesen besötétedett: fél tíz elmúlt, mire megérkeztem.

Viszont most már tudom a köszönömöt bolgárul: mnogo blagodarja; törökül: tesekür, és kurdul: szpasz. Ez is valami :)